Egy átlagos felnőtt ember testtömegének mintegy 50-60%-a víz.

Szervezetünknek hatalmas szüksége van a mindennapos megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra a megfelelő vérösszetételhez, vérnyomás szabályozásához.

Az elfogyasztott tiszta víz segítségével működnek megfelelően az anyagcsere-folyamatok és tudja szerveztünk kiválasztani a méreganyagokat. Segít a felesleges kilók lerakódásában is, optimalizálja az energiaszintet.

Ne felejtsük, hogy a sportolás és mozgás alkalmával, a fizikai aktivitás következtében a verejtékezéssel, valamint hőségben több vizet vesztünk, így még inkább oda kell figyelnünk a folyadékpótlásra. Ennek elmulasztása esetén romlik a fizikai teljesítőképességünk.

A fejfájás, fáradságérzet, száraz bőr, lelassult emésztés mind a vízhiány jelei lehetnek. Idős korban a szomjúságérzet és a vese folyadéktartó képessége csökken, így fokozottan veszélynek vannak kitéve dehidratáció szempontjából. Olykor egyszerűen megfeledkeznek a vízivásról. A nap folyamán folyamatosan innunk kell 1-1 pohár vizet, nem csak, amikor már nagyon szomjasok vagyunk.

Mégis mennyi vizet igyunk egy nap? 20 testsúlykilogrammonként 1 literrel számolhatunk.